Till Attila tömören elárulta, miért nem ő lesz a Megasztár műsorvezetője
Az új évadban Tóth Gabi is képernyőre kerül.
Az új évadban Tóth Gabi is képernyőre kerül.
A korábbi zsűritagok közül többen nemrég felszólaltak a megosztó politika ellen, az ő helyükre most kormánypárti szimpátiájukat nem rejtegető előadókat igazolt a TV2. Az új évadban nem lesz ott a műsor eddigi állandó műsorvezetője, Till Attila sem.
Tillába szállt bele a „sokat látott” szakértő.
És mi van Tomival? címmel kerül moziba a napokban Till Attila új filmje, amelybe a rendező saját, alkohollal kapcsolatos rossz tapasztalatait is beleírta. Úgy véli, nem sokáig tartható fenn, hogy tehetséges, bizonyított rendezők nem kapnak állami támogatást. Arra pedig saját bevallása szerint nincs épkézláb válasza, hogy elfogadható-e az, hogy a TV2 egyik arca.
Az autó akkor tudja jól szolgálni az embert, ha a kocsit kezelő jól ismeri a járművét. Ettől persze még nem lesz biztonságos az utazás, a sofőrnek tisztában kell lennie önmaga korlátaival is, és jól fel kell tudni mérnie a vezetési körülményeket: ekkor tudja kihasználni a kocsiban rejlő lehetőségeket.
Az elektromos autózással kapcsolatban számos tévhit él, azonban aki tájékozódik, egyből megszabadulhat ezektől és kihasználhatja az új technológia előnyeit. Lássuk, mire érdemes figyelni.
Hol tartanak most az elektromos autók a hatótávolsággal és a töltési rugalmassággal? Milyen távolság befutása természetszerű, és mi kíván odafigyelést? Ennek néztünk utána!
A három telt házas koncerten ismert arcok is feltűntek és posztoltak is arról, hol jártak.
A villanyhajtás terjedésének köszönhetően előbb-utóbb mindenkinek meg kell majd ismerkednie az elektromos autók jellegzetességeivel, a vezetési sajátosságoktól a különféle kényelmi extrákig. Lássuk, mire érdemes figyelni!
A tisztán elektromos vagy részben elektromos hajtásláncú autók ma már egyre szélesebb kör számára elérhetőek, így érdemes áttekinteni, hogy miben más egy ilyen modern járművet vezetni és használni, mint a hagyományos, belső égésű motorral szerelt változatokat. Lássuk, mire érdemes figyelni! Egy biztos: nem kell újratanulni a vezetést és nem kell rettegni a hatótávparától sem.
A műsorvezető ugyanakkor bízik abban, hogy lesz még közös munkájuk.
Elek Ferenctől, Fekete Ernőn, Jordán Adélon, Máté Gáboron, Ónodi Eszteren és Szirtes Ágin keresztül Ujlaki Dénesig az idén 40 esztendős budapesti Katona József Színház 23 színésze és rendezője mesélt a közeli és távolabbi múltról Tillának. Kigyűjtöttük a legjobb, legérdekesebb jeleneteket azok számára, akik lemaradtak a HVG360 hatrészes sorozatáról. Rekeszizmot próbálóan szórakoztató vagy nagyon is komoly sztorik, rögtönzések és kimondottan intim vallomások a válogatásban.
Igenis lehet jó tanács egy színésznek, hogy „ne játsszál!" – derül ki a sorozat befejező epizódjából. Tasnádi Bence idézi fel, hogy milyen kemény pillanat volt Olaszliszkára látogatni az ottani tragédiáról készült darab bemutatója után. Hogy állnak a színészek a bulival és egyáltalán mit jelen az, hogy naptárból berúgni? És miért utasította vissza Ujlaki Dénes Gobbi Hilda ajándékát, Zolit és Évát?
A HVG és a 40 éves Katona József Színház sorozatának hatodik, befejező részében Pálos Hanna, Székely Kriszta, Tasnádi Bence és Ujlaki Dénes lesznek Tilla beszélgetőtársai. Íme az epizód előzetese. A teljes részt április 20-án estétől láthatják a hvg360-on.
A műsorvezetőt és rendezőt már több mint húsz éve láthatjuk a képernyőn, és ez idő alatt megtanulta kezelni az életformájával járó nehézségeket. De hol érzi magát a legnagyobb biztonságban, és hogyan adja át a szüleitől hozott értékeket a gyerekeinek? Egyáltalán mennyire érzi magát otthon egy színpadon, és hogyan éli meg a rendezéssel járó stresszt? Till Attilával beszélgettünk.
Hogy lehet valaki egyszerre rendező, igazgató és színész is? Mit jelent a hatalom és a visszaélés, s hogy néz ki a hierarchia a Katonában? A kérdésekre nemcsak Máté Gábor felel, aki a színház első embere már 12 éve, de őszintén elmondják véleményüket a kollégái is. Sztorik a színpadi csók ötven árnyalatáról, valamint változatok arra, hogy élhető túl, ha a színész elfelejti a szöveget. De vajon miért szólítják Tibit Ernőnek? Vagy fordítva, Ernőt Tibornak?
A HVG és a 40 éves Katona József Színház sorozatának negyedik részében Bezerédi Zoltán, Fekete Ernő, Máté Gábor és Vizi Dávid lesznek Tilla beszélgetőtársai. A teljes részt április 6-án estétől láthatják a hvg360-on.
A beszélgetéssorozat friss epizódjában Szirtes Ági nemcsak azt idézi fel, miként kell biciklivel óriásit esni több mint négyszázszor, de szóba kerül az is, hogy lovat vagy varánuszt jobb-e játszani, illetve az is, vajon vége lesz-e rövidesen a hungarikumnak számító társulati létnek. Színházi felvételek, sok kacagás, könnyek és két szavakkal teli acélvödör egy őszinte, könnyed talkshow-ban.
A Katona József Színház és a HVG közös sorozatának második részében Elek Ferenc egyebek között a pénzhez és hatalomhoz való viszonyáról vall, Rajkai Zoltán pedig elmeséli, miféle félreértésekhez vezet, ha két egymást követő este is otthon van. Ónodi Eszter zacskót rendszeresítene a tapsrendhez, és felidézi, melyik az a szerep, amelyet kizárólag közvetlenül szülés után tudott jól eljátszani. Színházi felvételek, sok fotó, játékos feladatok és két szavakkal teli acélvödör.